|
|||||
 |
kronológiák | » kisebbségtörténeti kronológia | |||||||||||||||||||||||
 |
|
||||||||||||||||||||||||
| találatszám: 5 találat | lapozás: 1-5 | ||||||||||||||||||||||||
|
||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||
|
||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||
| észrevételeim vannak  | kinyomtatom | könyvjelzõzöm |
Névmutató: Gábor Felicia 2002. április 3.A 2001-es Hargita Kalendárium válogatást közölt Mirk László csángó versgyűjteményéből. A csíkszeredai magyartanár, néprajzkutató akkoriban elmondta, hogy hosszú évek során sikerült egybegyűjtenie a csángókról szóló, avagy rájuk utaló lírai alkotásokat. Újságkivágásokból, könyvoldalak fénymásolataiból álló vastag paksamétából válogatott csokornyi verset a kalendárium olvasói számára. Mirk László gyűjteménye megjelent Az ember ott a legfájóbb magyar /Hargita Kiadóhivatal, Csíkszereda/címmel, Jékely Zoltán versének címét kölcsönözve. Az előszót Halász Péter írta. A könyv első részében ismeretlen csángó szerzők alkotásai, több évszázada lejegyzett népi alkotások, XIX. és XX. századi gyűjtésekből származó énekek, balladák szövegei, majd kortárs csángó költők ? Lakatos Demeter, Gábor Felicia, Duma-István András, Demse Márton ? versei olvashatók. /Sarány István: Az ember ott a legfájóbb magyar. = Hargita Népe (Csíkszereda), ápr. 3./ Alcíme eligazító: Versek a csángómagyarokról. Az első jelentékeny költő, aki említést tesz a csángókról, a Moldvába szakadt magyarokról, Csokonai Vitéz Mihály, aki Marosvásárhelyi gondolatok című nagyívű költeményében említi fel sorsukat. Talán panaszdaloknak is nevezhetnénk a verseket: Csokonaitól Fazekas Mihályon át Kovács Istvánig és Vári Attiláig a magyar költők mindig is igyekeztek vállalni, felmutatni, közérthetővé tenni ezt a sorsot. /Bogdán László: Hallod-e, te sötét árnyék? - egy antológia margójára. = Háromszék (Sepsiszentgyörgy), ápr. 13./2005. május 20.Négy könyvet mutatott be május 19-én Csíkszeredán, a Corvina Könyvesházban a Székelyföld szerkesztősége és a Hargita Kiadó. Domokos Pál Péter Moldvai útjaim c. könyvét a Bibliotheca Moldaviensis kétnyelvű sorozat V. köteteként jelentették meg, hogy a csak románul olvasó moldvai csángók is közel érezhessék magukhoz a szerző írásait. Fodor Sándor Mária lábától a sündisznóállásig c. könyvét Ferenczes István, ismertette. Gábor Felicia a Moldvai Magyarság pályázatára írta meg emlékeit, majd a szerkesztők kérésére bővítette könyvét. – Még nem író, de azzá válhat – mondta róla Ferenczes István. Demse Márton Csángó küzdelem címmel foglalta kötetbe visszaemlékezéseit. /Négy könyv. = Hargita Népe (Csíkszereda), máj. 20./2007. október 26.Tíz éves fennállását ünnepli a csíkszeredai Székelyföld kulturális folyóirat szerkesztősége. Anyagi gondok miatt két alkalommal is fenyegette a megszűnés veszélye a Székelyföldet. Most két ünnepi kiadvánnyal jelentkeznek, a folyóirat első Évkönyvével, valamint az Academica Transsylvanica című, erdélyi tudósokkal folytatott beszélgetéseket összegző gazdag kötettel. Ferenczes István főszerkesztő, József Attila-díjas költő és író elmondta, régi álma volt, hogy kellene ide egy lap. Végül 1996–97-ben adódott lehetőség, hogy a megyei önkormányzatok létrehozhattak bizonyos kulturális és más jellegű intézményeket. Ezt használták ki, segítségükre volt Kolumbán Gábor. A kezdeti nehézségeket az okozta, hogy Csíkszeredában a folyóirat-szerkesztésnek nem volt előzménye, ráadásul semmiféle infrastruktúra nem volt. Egy táskaírógéppel kezdték a munkát, 1997 októberétől György Attilával és Molnár Vilmossal egy kölcsönkapott számítógépen dolgoztak. Majd érkezett Fekete Vince, Lövétei Lázár László és Mirk Szidónia-Kata. 1990 után megjelent egy új írógeneráció Erdélyben. Kulturális folyóiratként határozták meg a lapot, így a társművészetek, a zene, a képzőművészet, a néprajz, a történelem, a szociológia stb. is beférhettek. Voltak nehéz időszakok, az RMDSZ által irányított kuratóriumoktól, a Communitas Alapítványtól, de az Illyés Közalapítványtól sem kapták meg azt a támogatást, amit a többi lapok. – A tíz év alatt harminc könyvet adtak ki az ugyancsak megyei tanácsi döntéssel 1999 áprilisában létrehozott Hargita Kiadóhivatal keretében. Olyan helytörténeti művek kiadására vállalkoztak, mint pl. a Csíki Székely Krónika. Amikor Sepsiszentgyörgyön 2000-ben megszűnt a Moldvai Magyarság csángó újság és két évig nem jelent meg, vállalták a kiadását. Azóta azt is itt szerkesztik, kétnyelvű lapként. Elindították a Biblioteca Moldaviensis-sorozatot is nemzeti és történelmi öntudatépítő szereppel. Közben ráébredtek, hogy vannak csángó származású írók, költők. Ők adták ki Duma András, Iancu Laura, Demse Márton és Gábor Felicia köteteit. A Székelyföld folyóiratnak 1200 előfizetője van. A folyóirat 1998 óta ad ki nívó-díjakat. Évente két-három szerzőt díjaznak. Idén kivételesen öt díjazottjuk van. A mostani díjazottak kezdettől fogva színvonalas írásokat közöltek a Székelyföldben, Szőcs Gézától az első lapszámoktól kezdve kapnak kéziratokat, Lakatos Mihály is állandó szerzőjük, Kenéz Ferenc az utóbbi időben lett hűséges munkatársuk, de Kerényi Ferenc Petőfi-kutató és kitűnő irodalomtörténész több írását is lehozták már, Balázs Lajos a csíkszentdomokosi néprajzi dolgozatainak nagy részét a folyóiratban közölte. Ferenczes Istvánnak ez alatt a tíz év alatt fontosabb volt a lap, mint a saját írásai. Nem írt annyit, amennyit szeretett volna. /Antal Ildikó: „Álmomban is a Székelyföldet szerkesztem” = Hargita Népe (Csíkszereda), okt. 26./ A Székelyföld folyóirat idei díjazottjai: Kerényi Ferenc irodalom- és színháztörténész, Szőcs Géza (nívódíj), Balázs Lajos néprajzkutató, Lakatos Mihály író. A Fekete Vincze által kitalált és elkeresztelt Székely bicskarendet Kenéz Ferenc költőnek adományozta a szerkesztőség. /Tízéves a Székelyföld című folyóirat. = Erdélyi Napló (Kolozsvár), okt. 31./2015. szeptember 2.Gábor Felicia: a csángók elszakíthatatlan részei a magyarságnak, de eltűnésüket csak lassítani lehetA történelem sok nemzetet ítélt arra, hogy lassan eltűnjön a népek tengerében, és bármennyire is szeretnénk ennek ellenkezőjét, a jelek szerint ez a sors vár a csángómagyarságra is. A folyamatot lassítani lehet, de a Csángó vagyok, és a Csángó élet című könyvek szerzője szerint visszafordítani, aligha. Gábor Felicia nem tartja irodalmi értékűeknek munkáit, megírásukkal egyetlen cél vezérelte: megőrizni a jövő nemzedék számára a csángók különleges magyar nyelvét. Gábor Feliciával ifj. Tóth György beszélgetett. A szerző, akinek 11 testvére született, elmondta, hogy a művei az ő családja átélt éveit mutatják be, de ez bármelyik lujzikalagori család élete is lehetne. Ahogy „megnyíltak a sorompók, úgy Csángliából mindenki ment, amerre tudott”, neki is szinte mindegyik testvére Olaszországban van, a testvérei közül csak ő él egyedül Magyarországon – panaszolta Felicia. A továbbiakban arról folyt a beszélgetés, hogy úgy a román, mint a vatikáni hatalom gáncsoskodása miatt a hit gyakorlása sem történhet magyarul Csángóföldön. Hajdanán az óvodában, akárcsak az iskolában számukra megtiltották, hogy magyarul beszéljenek, és azután, amikor már lehetett volna magyarul beszélni, a csángók már nem beszéltek magyarul – magyarázat a szerző. Gábor Felicia meghatódva mesélt azokról az időkről, amikor ’89 után az ők házukban tartották az első magyar miséket, az öregek pedig magyar nyelven mondhatták végre azokat az imákat, amiket addig csak románul, vagy latinul mondhatták, hallhatták. Egy másik érzelmileg megindító és nehezen feldolgozott emléke Gábor Feliciának az, amikor 13 évesen Csíkszeredában az iskolában tudta meg, hogy ő csángó, anyanyelve pedig a csángó – jelentette ki a Csángó vagyok, és a Csángó élet című könyvek írója. Gábor Feliciának meggyőződése, hogy a csángók eltűnését csak lassítani lehet, mert a fiatalok elmennek, és ha esetleg néhányan majd vissza is költöznek, de azok és gyermekeik már nem fognak csángóul beszélni. Kossuth Rádió Gábor Felicia: Csángó élet /Magyar Napló Kiadó, Budapest, 2015 Erdély.ma 2016. február 12.ESÉLY A CSÁNGÓ KULTÚRÁNAKÍrtam korábban e lap hasábjain Faragó Laura népdalékes és Lakatos Demeter csángó költő munkásságáról. A csángóság sorsával kapcsolatos, akkor fölmerült kérdéseinkre választ kaptunk Gábor Felicia Csángó élet című könyvének bemutatóján a Józsefvárosi Galériában. Maga a kiadvány is egyfajta válasz: fönnmarad-e a teljesen egyedülálló, Árpád-kori (de bármilyen kormegjelölést alkalmazhatunk, mert igazából fogalmunk nincs, annyi bizonyos, hogy az Ómagyar Mária-siralomban egy csángót jóval kevesebb meglepetés ér, mint egy pestit) archaizmusokat tartalmazó csángó nyelvjárás? Létrejöhet-e újból egy nyelvet és hagyományokat gondozó, múltat és jelent jövővel összekötő csángó írástudó értelmiség? Nem véletlen, hogy a könyv címe Csángó élet, nem pedig a Csángók pusztulása, hányattatásai, szenvedéstörténete, nyelvi genocídiuma, apokalipszise és nemzethalála. Miképpen az sem véletlen, hogy a borítón nem szomorú, az élet vad viharaiban megrendült, fekete-fehér nénik és bácsik szociofotója látható, hanem egy tündökletes szépségű asszony autentikus viseletben, ki büszkén, bizakodón, mosolyogva néz a jövőbe. És ez most nem valamiféle álnaiv, direktmarketinges propagandalelkendezés, hanem pontosan az, amire a csángóknak igenis szükségük van. Gábor Felicia 13 és fél évesen került Csíkszeredába, s kezdett magyar nyelven tanulni, majd Magyarországra jött, ma is Budapesten él. Bákó közelében, egy Lujzikalagor nevű kis faluban nőtt fel, tízgyermekes családban – ez utóbbi nem számított ritkaságnak. A rend kedvéért tegyük azért hozzá, hogy itt most kifejezetten a moldvai csángóságról beszélünk, a Kárpátok és az orosz határ között élőkről. Ahogy Gábor Felicia mondja: a nagymamák még élnek, mint a csángók, az unokák pedig olaszul beszélnek – a meglepőnek látszó tény a Ceausescu-rezsim bukása utáni időknek köszönhető, mikor a moldvai csángók jó része Olaszországban talált munkát. Itt a román nyelv ismerete miatt könnyen tanultak olaszul, becsületességük és szorgalmuk miatt hamar integrálódtak, másrészt szülőföldjüktől távol is őrizték szokásaikat, Felicia fel is idéz egy kedvesen abszurd jelenetet, mikor a csángó legények az egyik leány olasz vőlegényének kezébe nyomják a legkisebb harangot, s hejgetni tanítják, hogy az óévbúcsúztató, újévköszöntő, termékenységvarázsló urálásban részt vehessen. Csuda dolog teljesen hiteles és személyes beszámolót olvasni egy olyan közösség életéről, ahol a fejfájást hatékonyan gyógyítják vízbe vetett égő üszökkel, keresztvetéssel vagy köpködéssel – csángó akupunktúra, kacag Gábor Felicia, aki ma is reflexből megköpköd minden újszülöttet megigézés ellen, s szörnyű lelkifurdalása támadna, ha nem tenné –, ahol másfél hétig tart a lakodalom, és ha ribancot kér valaki tőlünk, az nem hirtelen támadt gerjedelmét csillapítaná, csupán konyhatörlőre van szüksége. Nemcsak remek beszélgetés esik a könyv kapcsán a szerző tapasztalatairól Csender Levente íróval, és nemcsak Mokány Róza énekli a hol nagymamájától, hol lujzikalagori kislányoktól tanult népdalokat, amikben Krisztus vére a szentkereszt fa tövébe hull, hanem bemutatják azt is, milyen összetett küldetés felölteni a könyvborítón is látható csángó ruhát. Gábor Felicia percekig tekergeti magán a katrincát meg a bernécet, amit jaj, de szorosra kell húzni – a nyájas olvasó járjon csak utána, mi a katrinca meg a bernéc, de nem nehéz kitalálni –, és mesél a templomba menés előtti „kendőellenőrzésekről” is, a reggeli sorban állásról gondos édesanyjuk színe előtt: helyes-e a kendő? A könyv kimondott célja, hogy a 29 faluban, ahol magyar nyelvű tanítás is folyik – ha küzdelmesen is, a román tanár több helyen köszönni sem hajlandó a magyarnak –, legyen a gyerekeknek az ő, eredeti nyelvükön íródott könyv a kezükben, hiszen a csángóknak se ábécéjük, se szótáruk… Ha Gábor Felicia, a könyv előszavát író, szintén csángó szerző Iancu Laura és a hozzájuk hasonló, elhivatott írástudók munkájának gyümölcse beérik, a csángó kultúrának nemcsak a múltjáról, hanem a jövőjéről is beszélhetünk. Juhász Kristóf Gábor Felicia: Csángó élet. Magyar Napló Kiadó, Budapest, 2015. Magyar Idők (Budapest) lapozás: 1-5
(c) Erdélyi Magyar Adatbank 1999-2024 Impresszum | Médiaajánlat | Adatvédelmi záradék
|
|
||||||||
